Szórakozás

Czutor-Kilián Zsanett traumaként élte meg az első szülését

Megalázóan bántak vele a vajúdóban, miután pedig a baba világra jött, a szülésznő egyből a pénz iránt érdeklődött.

Czutor Zoltán és Czutor-Kilián Zsanett szüléstörténetével tér vissza a Jön a baba Hadas Krisztiával című műsor. Czutorék az új epizódban elmondták, hogy Czutor-Kilián Zsanett szülei kezdetben egyáltalán nem örültek annak, hogy a lányuk egy nála 20 évvel idősebb rockzenésszel jött össze, kapcsolatuk viszont kiállta az idő próbáját: 12 éve vannak már együtt, idén született meg a harmadik közös gyerekük, akinek érkezését hamarosan a műsor nézői is láthatják majd.

Kapcsolódó
Megszületett Czutor Zoltán hatodik gyereke
Franciska névre keresztelték kislányukat.

Az új epizódban az is elhangzott, hogy a zenész felesége traumaként élte meg az első szülését. Amikor a 40. hétben járt egy rutinvizsgálat során közölték vele, hogy nem jó a CTG-eredménye, ezért jó lenne, ha hazamenne, összepakolna és a férjével együtt visszajönne, a kicsinek ugyanis világra kell jönnie. Nem számított arra hogy császármetszésre lesz szükség, ahogyan az is megviselte, ahogyan a szülőszobában bántak vele.

Egyáltalán nem tartottam ott testileg, hogy megszüljem. Nagyon-nagyon rossz élmény volt nekem az, hogy bekerültem egy olyan vajúdóba, ahol több ágy volt függönnyel elválasztva, amik véletlenül, nem tudom miért, akkor nem voltak elhúzva. Engem levetkőztettek anyaszült meztelenre úgy, hogy a férjemet nem engedték be hozzám, hogy mellettem legyen, viszont az összes vajúdó anyukának a férje bent maradt a szobában. Mondtam, hogy kicsit ez kellemetlen, de »nem baj, nincs idő semmire«…

– mondta Czutor-Kilián Zsanett, aki máig emlékszik arra, hogy azt mondta a férjének:

Ne haragudj, hogy nem tudom megszülni

Czutorék elmondása szerint a történteket követően a szülésznő rögtön a pénzt kérte volna tőlük, ugyanis nyaralni sietett. A zenész nem adta oda az összeget, és azt is eldöntötték, hogy legközelebb másik orvost választanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik