Szórakozás

Sydney van den Bosch a Szerencskerék forgatása közben tudta meg, hogy nem várhat tovább a masztektómiával

TV2
TV2
Szerinte a kommunikáció terápia, és ha csak egy embernek segíthet a történetével, már megérte elmondania.

Sydney van den Bosch a múlt héten árulta el, hogy decemberben dupla masztektómián esett át, azaz mindkét mellét eltávolították. Az influenszer édesanyjához hasonlóan mellrákkal küzdött, és a megelőzés érdekében a drasztikus műtét mellett döntöttek. Az eredeti terv az volt, hogy februárban egyszerre esnek át az operáción, a Szerencskerék háziasszonya azonban egy decemberi vizsgálatot követően megtudta, hogy az állapota romlott, és nem várhat hónapokat a műtétre – a rossz hír éppen forgatás közben érkezett.

Kapcsolódó
Sydney van den Bosch mindkét mellét eltávolították
A dupla masztektómiára megelőző jelleggel volt szükség.

Fél évvel ezelőtt, amikor a Szerencskereket forgattuk, akkoriban tudtam már, hogy én ezt a műtétet szeretném elvégeztetni, de akkor én még nem tudtam, hogy mekkora a baj. És pont a forgatás kellős közepén tudtam meg, hogy ezt nem lehet elhalogatni és még decemberben túl kell rajta esnem

– mondta a Mokka ma reggeli adásában Sydney van den Bosch, aki rendkívül hálás a Szerencsekerék stábjának, akikkel a rossz hír ellenére is sikerült mosolyogva végigcsinálnia az adott napot.

Az influenszer terápiaként tekint arra, hogy beszél megpróbáltatásairól, és reméli, hogy a történetével sokak figyelmét sikerül felhívnia a szűrővizsgálatok fontosságára. Ami pedig a műtét utóhatását illeti, nem érzi úgy, hogy a melleiben lett volna a nőiessége.

Nagyon sokan megijednek ettől a jellegű műtéttől, mivel ténylegesen valakinek ez lehet akár a nőiessége. Sokan inkább ezen gondolkoztak el, hogy úristen, Sydney, hogy tudsz ezek után nő lenni? De az ember kapjon fel egy magas sarkú cipőt és érezze azt, hogy nő, hogy kihúzza magát, hogy ring a csípője, és legyen az a nőiessége!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik