Szórakozás

Új tagokkal és új névvel folytatja az Omega

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI
Énekest még nem találtak a formációhoz.

Az elmúlt másfél évben több tragédia is sújtotta az Omega zenekarát: 2020 novemberében meghalt Benkő László, pár nappal később Mihály Tamás, tavaly decemberben pedig a frontember, Kóbor János is elment.

A zenekar menedzsere, Trunkos András a minap megerősítette, hogy az Omega kalandjai folytatódnak, méghozzá új néven és új tagokkal Debreczeni Ferenc és Szöllőssy Kata mellett.

Omega Testamentum néven szeretnék összehozni egy zenekart, amelyben Ciki benne van, Kati is benne van, és megtaláltam a gitárost, akit úgy hívnak, hogy Maróthy Zoltán. Ő egyébként a Kőbányai Zeneiskola igazgatóhelyettese

– mondta a menedzser a Lali király Csütörtöke című műsorban a Blikk szemléje szerint.

Trunkos hangsúlyozta, hogy eszében sincs emlékzenekart csinálni, a célja az, hogy az
új formáció az Omega legnagyobb klasszisait játszhassa. Énekest egyelőre még nem talált.

Engem az nem érdekel, ha valaki eljátssza a Gyöngyhajú lányt rosszul. Szeretném átadni azt az értéket, amely az Omegában benne van. Fogalmam sincs, ki lesz az énekes. Olyan énekes kell, aki nem is akar hasonlítani Kóbor Jánosra, mert rá nem is lehet. Egy nagyon jó énekes kell, akivel újrafogalmazzuk a nótákat

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik