Szórakozás

Első útján rommá törte a luxussportkocsiját, mert nem ismeri a kézi váltót

Pálmafának csapódott és összetört egy Ford GT típusú luxussportkocsi április 29-én este a floridai Boca Ratonben. A közel negyedmilliárd forintot érő autó sofőrje és egyben tulajdonosa azt mondta, a baleset azért történt, mert nem igazán van hozzászokva a manuális sebességváltóhoz.

Elvesztette a járműve feletti uralmát és egy pálmafának csapódott sportkocsijával április 29-én este az 50 éves Robert J. Guarini a floridai Boca Rantonben. A férfi sértetlenül úszta meg a balesetet, nem úgy, mint a nemrégiben, egy aukción 704 ezer dollárért (kb. 256 millió forintért) vásárolt, 2006-os Ford GT Heritage Edition típusú luxusautó.

A baleset rendőrségi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Guarini egy lakóparkból akart kihajtani, amikor a fának ütközött. Mivel nem volt nála telefon, egy biztonsági őrt kért meg, hogy fuvarozza vissza a házához, ahonnan értesítette a hatóságokat. Azt mondta, nem igazán ismeri a manuális sebességváltót, az 550 lóerős autó pedig egy elrontott váltás után ugrott neki a fának.

Később, amikor a Road and Track nevű autós portál megkereste, Guarini azt mondta, nem rontotta el a váltást, az út csúszós, a gumik pedig öregek voltak, ezek okozták a balesetet, miközben alig 56 kilométer/órás sebességgel hajtott.

A rendőrség szerint a GT nem volt regisztrálva és nem volt rajta biztosítás sem, a tulajdonos pedig úgy ült volán mögé, hogy bevonták a jogosítványát. A tulajdonos azt mondja, az autó papírjai rendben vannak, csak nem tudta őket bemutatni a rendőröknek, a jogosítványa pedig egy adminisztrációs hiba miatt van bevonva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik