Szórakozás

Műteni kellett Hailey Biebert, miután vérrögöt találtak az agyában

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Azt mondta, a fogamzásgátló tabletta, a koronavírus és egy hosszú repülőút is okozhatta a mini stroke-ot.

Március közepén derült ki, hogy Hailey Biebert kórházba szállították, mivel stroke-szerű tünetei voltak. Egyik reggel lett rosszul, férje, az énekes Justin Bieber hívta ki a mentőket, majd megállapították, hogy vérrög került az agyába. Kicsivel később már haza is engedték a kórházból, azóta most először, YouTube-csatornáján számolt be az esetről részletesen.

Kapcsolódó
Vérrögöt találtak Hailey Bieber agyában, kórházban kezelték
A reggeliző asztalnál érezte, hogy valami nincs rendben.

Elmondta, hogy az orvosok arra jutottak, hogy három dolog is közrejátszhatott abban, hogy mini stroke-ot kapott. Nemrég kezdett el fogamzásgátló tablettát szedni, ahogy a koronavíruson is kicsivel a rosszulléte előtt esett át, de a doktorai szerint a hosszú repülőútja sem tett jót, amikor rövid időn belül utazott Párizsból oda-vissza. Az esetről azt is kifejtette, hogy a vizsgálatok után meg kellett műteni a szívét. A videóban azt is hozzátette, a lábadozási idő egészen gyors volt, már jól érzi magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik