Szórakozás

Rúzsa Magdi összesen öt kiló pluszsúlyt szedett fel a terhessége alatt

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A rekeszizmával viszont még lesz dolog, mire megkezdődik a koncertszezon.

Rúzsa Magdi hármasikrei február elején születtek meg, azóta az egész család bevetésre készen áll, mindig van valaki, aki segít a babák ellátásában vagy a ház körüli teendőkben.

Kapcsolódó

Az énekesnőnek egyébként nemrég kijött az új, Papírsárkány című dala, amit még várandósan írt, de már édesanyaként énekelt fel a stúdióban. A Reggeli mai adásában elmondta, hogy a rekeszizma helyreállításán még dolgoznia kell, mielőtt visszatér a koncertezéshez.

Hatalmas volt a hasam, ezáltal a rekeszizmomat is helyre kell majd billenteni, úgyhogy rövid időn belül kezdődnek nekem is a mindenféle gyakorlatok, elsősorban az éneklés szempontjából

– magyarázta.

Rúzsa hozzátette, hogy a tornázás egyelőre nehézkesen megy neki, mert ketté nyílt a hasfala, aminek következtében a hasizma is megsérült, ahogyan a teste változott a várandósság alatt. Az alakja visszanyerésével viszont nem lesz gondja.

Egyébként az a mázlim, hogy összesen, az egész terhesség alatt talán egy ilyen öt kiló pluszsúlyt szedtem fel, ami meg már nagyon rég lement. Ilyen problémám nem lesz, de a kondi az nagyon-nagyon kell. Megszokta a közönség, hogy bennem mindig van egy kis spiritusz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik