Szórakozás

Állítja, ellopták a 3 milliárd forintnyi lottónyereményét

Jogi lépéseket tervez tenni, szerinte a lottózó munkatársa lopta el tőle a nyertes szelvényt.

A 60 éves Peter Rhodes nem lottózik minden héten, csak mikor már magas a főnyeremény. A brit veterán – állítása szerint – 2019 októberében nyert is, méghozzá a jackpotot, ami 6,5 millió font, vagyis csaknem 3 milliárd forint, de soha nem kapta meg – írta most a Mirror.

Elment ez londoni lottózóba, hogy megnézze nyert-e, a gép, a szelvény berakásakor, olyan hangot adott ki, mint amikor valaki nyer valamit. Szerinte itt történt az, hogy az egyik alkalmazott ellopta a nyereményét. Az eladó ugyanis nem akarta visszaadni a jegyét. Ekkor még az sem tudta Rhodes, milyen összeg az, amiért a gép kiadta a hangot.

Kértem vissza a szelvényemet, mire három lépést tett jobbra és a pult alá tette. Áthajoltam és láttam vagy 80 jegyet a pult alatt. Egyet felkapott és fizetett nekem 11,40-et. Próbált meggyőzni, hogy az az én jegyem, de nem az volt. Tudom, hogy nem az volt, mert én az enyémet kétszer összehajtottam, és beraktam a pénztárcámba, ez meg lapos volt.

A Camelotnál – a brit Szerencsejáték Zrt-nél – egy nő megerősítette telefonon keresztül (visszakereste a férfi számláját, amin rajta vannak a számok is), hogy a szelvénye 6,5 millió fontot ér. De órákkal később megkereste a cég visszaélésekkel foglalkozó csapata azzal, hogy nem fizetik ki a nyereményt, mert azt már valaki őelőtte igényelte, pontosabban először azt mondták, hogy nem fizetik ki neki kétszer is az összeget.

A rejtélyt tetézi, hogy a lottózóból, ahol megnézette a céduláját, nem érkezett igény a főnyereményre.

Ez egy életre szóló pénzösszeg. Nem tőlem lopták el. A gyerekeim jövőjét lopták meg. Ez a pénz nekik járt

– nyilatkozta a lapnak. A rendőrségen is járt már a férfi az ügy miatt, és felfogadott egy ügyvédet is, azt tervezi, hogy pert indít a szerencsejátékos cég ellen. A rendőrség nem nyomoz, mert nincs nyoma csalásnak – közölték a Mirrorral.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik