Szórakozás

A hamburgerező kalóriatáblája vezetett letartóztatáshoz

A kalóriaszámlálás segítette a texasi nyomozót. És nem csak a súlya megtartásában vagy a fogyásban.  

A Wichita Falls-i Whataburger hamburgerezőbe tért be a Wichita megyei kerületi ügyészség kábítószer-ellenőrzési osztályának két nyomozója.Vagyis csak betértek volna, de maga az étterem zárva volt, ezért az egyik nyomozó odament az autós kiszolgáló részhez, hogy megnézze a menüt és rajta egy „mézes-vajas csirkeszendvics” kalóriáját – írta a Boston25 News a KFDX híradása alapján.

A kalóriák számolgatása közben a nyomozó orrát egy jellegzetes szag csapta meg, „erős marihuánaszagot érzett” az egyik autóból a drive-thruban.

Az autóst, a 17 éves Donovan Dion-Levoi Meadows-t félreállították, és átadott egy füves cigit, miután megkérdezték tőle, hogy mennyi marihuána van az autóban.

Ennyi

– mondta, viszont a kocsi átkutatása közben Meadows azt mondta a nyomozóknak, hogy a járműben esetleg találhatnak egy fegyvert is, ami a nővéréé, akinek van is engedélye hozzá.

A nyomozók rá is akadtak a fekete Glockra a vezetőülés alatt.

Meadows-t letartóztatták kábítószer- és fegyver jogtalan birtoklása miatt, de aztán szabadon is engedték a 2500 dolláros óvadék ellenében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik