Szórakozás

Exatlon Hungary All Star: A női játékosok félve árulták el Monoki Lehelnek, hogy „hadilábon állnak” az új mezükkel

TV2
TV2
Azért azt élvezik, hogy végre új ruhában versenyezhetnek.

Már csak pár adás, és kiderül, hogy ki lesz az Exatlon Hungary All Star nyertese, mivel már javában tart a döntő hete. Az elmúlt epizódokban többször is előfordult, hogy több játékos is kiesik egy adás során, jelenleg pedig már csak négyen vannak versenyben, ketten a Bajnokok, ketten pedig a Kihívók csapatából. A fináléra tekintettel a versenyzők a műsor kezdete óta most új mezeket kaptak, a műsorvezető Monoki Lehel pedig arra volt kíváncsi, mennyire nyerte el a póló a tetszésüket, így mindegyik játékost kikérdezte.

A két női szereplő, Busa Gabi és Szente Gréti összenéztek a kérdés hallatán, majd zavart nevetésbe kezdtek, és elmondták, hogy kicsit túl soknak érzik a mintákat a felsőn, a csillagokkal például kifejezetten hadilábon állnak. Ennek ellenére kifejtették, hogy jó érzés végre új szettben a pályára lépni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik