Szórakozás

Ernyey Béláék kapcsolatát anno kinevették egy celebműsorban, a színész 10 évvel később kikereste, kik vannak még együtt

rtl klub
rtl klub
Azt is mondta, hiányzik neki a színészet, a színpad.

Ernyey Bélát és feleségét, Balaton Dórát hívták meg a Reggeli stúdiójába, ahol a színész és felesége többi között azt is elmesélték, szinte minden évfordulót megünnepelnek: az első találkozásukat, az első csókot, szerelemi utazásaikat pedig számszerűsítik is. Majd szót ejtett egy tévéműsorról, ami sebet ejtett rajta.

Volt egy műsor már nem is tudom, melyik tévében. Volt talán hét ember, aki megmondott egy-egy párról véleményeket. És mi voltunk a legalján. Hogy én a pipihúsra vágyom, a feleségem meg a pénzre. Mikor tízévesek lettünk, azt mondtam, kicsit utánanéznék az egésznek, hogy hogy néz ki annak a hétnek a magánélete, akik megtámadtak minket. És nem fogjátok elhinni: egyik sem volt már együtt a másikkal. És akkor ezt megírtam Facebookon

– fogalmazott a színész, utalva a Tíz című műsorra, ahol például Hajdú Péter és Voksán Virág is szereplő volt.

Majd némi hitetlenkedés következett Peller Mariann és Peller Anna részéről azzal kapcsolatban, hogy Ernyey idén lesz 80 éves. Megtárgyalták, mennyi energia van Ernyeyben, majd a színjátszásról kezdték faggatni. Ekkor ő visszakérdezett:

Ti színészek vagytok, nem?

Majd Peller Anna válaszolt, hogy csak ő rá igaz ez, a testvére műsorvezető.

Csak azért kérdem, mert én még olyan színészt nem láttam, aki elment volna fellépni anélkül, hogy felkérik. Ismered ezt? Én azt mondom, hogy a nyugdíj egy nagyon szép magyar szó. Van egy díj, amit az életed során megszereztél, és van a nyug, a nyugalom. Egyetlen dolgunk, hogy szellemileg, testileg felkészültek legyünk arra, amit nem ismerünk. Olyanok vagyunk, mint az örömlány: ha csöng a telefon, felveszed, ki vagy rúzsozva, kész vagy arra, hogy mész. Ebből nincs dráma.

Ernyey hozzátette, hiányzik neki a színészkedés, de Budapest nagyon centralizált ebből a szempontból, emlékszik, sokat rohangált az országból egyik előadásról a másikra, amit nem feltétlenül sír vissza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik