Szórakozás

Minden szempontból álommunka: párnatesztelőt keresnek

Egy brit portál még fizet is az alvásért.

Álommunkát kínál egy szerencsés jelentkezőnek a hoo nevű brit szállásfoglaló portál. És ez esetben az álommunkát nemcsak úgy kell érteni, hogy a lehető legkellemesebb elfoglaltságért még pénzt is adnak, hanem szó szerint álmodhat is közben az, akit kiválasztanak a pozícióra.

A feladat: párnákat kell tesztelni.

Összesen 52 szállodában kell két-két éjszakát eltölteni, és jó alaposan kipróbálni, mennyire kellemes, kényelmes, pihentető a hotelszoba ágyában található párna.

Mind az ötvenkét állomáson 100-100 fontot (46 ezer forint) kap a tesztelő munkatárs a munkájáért.

Persze a kiválasztandó szakembernek az alváson és a pihenésen kívül is van némi dolga: írásban véleményt kell alkotnia a tapasztalatairól, és néhány szállodát is pontoznia kell – kizárólag azok alapján, amit a párnáról gondol. Ez elsőre lehet, hogy furán hangzik, de – mint a Sun brit bulvárlap írja – egy felmérés nemrég megjelent adatai alátámasztják ennek a fontosságát.

A kutatásból ugyanis kiderül, hogy:

  • az utazók 59 százaléka vallja, hogy otthon jobban alszik, mint a hotelekben,
  • 29 százalékuk saját párnát visz magával otthonról a nyaralásra,
  • közel egyharmaduk már kérte a recepción, hogy cseréljék ki a párnáját,
  • 40 százalék akár ki is jelentkezne egy szállodából, ha az alvás nem felelne meg az elvárásainak.,
  • az utazók 75 százaléka úgy vélekedett, hogy a rossz alvás tönkreteheti a nyaralásukat.

Az állásra április 29-ig lehet jelentkezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik