Szórakozás

Csináljuk a fesztivált!: Tóth Gabi a Szomorú vasárnapot énekelte, ő és a zsűritagok is könnyekig hatódtak

Duna TV
Duna TV
Korda Györgynek annyira tetszett a produkció, hogy saját elmondása szerint nem kapott levegőt, amíg hallgatta.

Tegnap este startolt el a Duna Televízión a Csináljuk a fesztivált! legújabb évada. A tíz héten át tartó műsorban hetven év magyar slágereit mutatják be ismert előadók, ezekből tízet hallhattak a nézők szombaton.

Tóth Gabi Seress Rezső és Jávor László Szomorú vasárnapjával lépett színpadra, a produkciója közben pedig könnyekig hatódott, akárcsak a zsűritagok. Az előadás végén az énekesnő csak annyit tudott válaszolni a műsorvezetők kérdéseire, hogy

Nehéz dal volt

– majd elsírta magát.

Később Korda György nosztalgiázott kicsit Seress Rezsőről, akit személyesen is ismert, miközben hosszan méltatta Tóth Gabi tehetségét.

Ezt te olyan erővel és olyan átéléssel adtad elő, hogy én végig nem kaptam levegőt. (…) Olyan csodálatosan interpretáltad ezt a dalt, hogy leveszem a kalapomat. Gratulálok!

– hangzott a kritika egy része, ami ismét könnyre fakasztotta az énekesnőt.

A produkció természetesen továbbjutott a következő adásba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Életem egyik, ha nem a legnehezebb dala volt… nem hangilag… lelkileg… köszönöm, hogy elénekelhettem!

– írta az énekesnő Instagramon, ahol meg is osztotta követőivel a produkcióját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik