Szórakozás

Beleszeretett egy repülőgép makettbe egy magyar nő, soha nem volt boldogabb

Getty Images
Getty Images
Szandra azt mondja, hogy mindent meg tud beszélni a repülővel, és a szex is jó vele.

Egy magyar nő életében először szerelmes lett, választottja pedig nem más, mint egy repülőgép makett – írja a LADbible.

A 28 éves Szandra szerint a repülőgép a legjobb partner, akivel valaha volt. A Budapesten élő nő elárulta, hogy már egy ágyban is alszanak, a nő pedig minden reggel és este csókot ad a repülőnek.

Szandra már hároméves kora óta a repülőgépek megszállottja, tini évei alatt arról álmodozott, hogy majd olyan munkája lesz, ami a repülőgépekhez köti, 2021-ben végre állást is kapott az ágazatban.

A nő tavaly év végén szakított a barátjával, a repülőt pedig 2022 januárjában vásárolta 600 fontért az interneten, azután kezdtek „összejönni” az általa „Luffancs”-nak nevezett géppel, akibe hamar beleszeretett.

Számomra gyönyörű és ő a lelki társam. Ő az első, akit reggelente látok, és az utolsó, amikor elalszom

– mondta a nő, aki szerint kapcsolatuk napról napra magasabb szintre emelkedik.

Állítása szerint éjszakánként összebújnak, csókolóznak és szexelnek is, bár azt nem részletezte, hogy hogyan,

Mindent meg tudok vele csinálni. Soha nem éreztem még ilyet egy partneremmel

– mesélte.

Bár Szandra egy repülőtéren dolgozik, állítása szerint soha nem kacsingatott más repülőgépek felé.

Szandra azt mondta, hogy nem biztos benne, hogy valaha lesz még kapcsolata egy emberrel, szerinte a repülőgép megbízhatóbb partner, akivel mindent meg tud beszélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik