Szórakozás

Több ezer fontot talált a használtruha-boltban vett takaróban, nem tudja, mitévő legyen

Getty Images
Getty Images
Kész vagyont talált, zavarba is jött tőle.

Mitévő legyen az ember, ha pénzt talál? – röviden így írható le a történet, amit egy nő osztott meg a Mumsnet fórumon.

Története azzal kezdődött, hogy elment a lánytestvéréhez látogatóba, mikor felkerestek egy használtruha-boltot. Ott talált egy „bájos” takarót, amit meg is vett.

Mikor hazavitte, ki akarta mosni, mielőtt még használják, de mikor be akarta rakni a mosógépbe, vette észre, van benne valami.

„A mosási instrukciókat akartam megnézni a címkén, mikor észrevettem, hogy az egyik negyede a takarónak valahogy másmilyen… ahogy nyomkodtam, éreztem, valami megmozdul benne, annyira kíváncsi voltam, hogy felvágtam és pénzt találtam benne.

Nem régi bankjegyekről van szó, brit pénz, egy jókora összeg. A legtöbb 50 fontos bankjegy és összesen több ezer fontról beszélünk, nem akarom megmondani, hány ezerről.

Ha csak ezer fontról is lenne szó, az 450 ezer forint körülbelül.

A nő azt kérdezi a többiektől, most mit tegyen? Vigye vissza a takarót a boltba? Vagy tartsa meg a pénzt? Ráadásul nemsokára nyaralni mennek, igazán jól jönne ez az összeg.

A bejegyzésre több mint 450 komment érkezett. A Mirror szemezgetett belőlük, nyilván, megjelent az a vélemény, tartsa meg az egészet, gondoljon rá ajándékként, ahogy az is, hogy a felét ajánlja fel egy szervezetnek, a másik felét pedig tartsa meg.

Vannak, akik hosszabban érveltek. Például az a hozzászóló, aki azt írta, hogy azért tartsa meg, mert esélytelen felkutatni a takaró eredeti gazdáját. Lehet, hogy meghalt, aki belevarrta a pénzt, ahogy az is, hogy a takaró felajánlója maga sem tudta, mekkora értéktől fosztja meg magát.

Megjelentek az olyan vélemények is, miszerint kutya kötelessége a nőnek visszavinni a boltba a takarót, sőt a rendőrséget kéne értesítenie.

El nem tudom hinni, hogy elgondolkoztál azon, megtartsd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik