Szórakozás

Busás kártérítést kapott a bolti eladó, akit azért rúgtak ki, mert megevett egy csokit munkaidőben

Newscast / Universal Images Group / Getty Images (illusztráció)
Newscast / Universal Images Group / Getty Images (illusztráció)
A skót bíróság méltánytalannak találta, hogy az eladót egy egy fontért árusított multipack megdézsmálásáért bocsátották el, ezért forintban számolva milliós kártérítést ítéltek meg neki.

Sharon Cassidy korábban az Iceland nevű szupermarketlánc egyik, skóciai Paisleyben található egységében dolgozott, ahonnan azért rúgták ki, mert a biztonsági kamera felvételei alapján egyszer megdézsmált egy egy fontért, azaz kevesebb, mint ötszáz forintért árusított Cadbury’s Twirl multipackot – amiről egyébként azt hitte, hogy az egyik munkatársa már kifizette.

A Mirror azt írja, hogy Cassidy nem hagyta annyiban a dolgot, és bíróságra vitte az ügyet, ahol végül 3 ezer font (1,3 millió forint) kártérítést ítéltek meg neki.

A munkaügyi bíróságon azt is hozzátette a történethez a boltban 2004 és 2019 között félállásban dolgozó nő: teljesen megszokott volt, hogy a munkatársak megosztották egymással a munkaidőben vásárolt ételeket.

Kirúgása előtt azt a feladatot kapta, hogy tegyen rendet a boltban, és amikor a műszakvezetőnek szólt hogy végzett, ő talált egy ötös Cadbury’s Twirl multpackot, amiben már csak egyetlen csokiszelet volt. A munkaügyi bíróságon az is elhangzott, hogy az ominózus csomagot aznap reggel leértékelték, mert előző este észrevették: valaki más már akkor kivett belőle két darabot.

A biztonsági felvételek ellenőrzésekor azt látták, hogy Cassidy egy vásárló gyerekének ad egy csokit a csomagból, majd bemegy a pénztár mögé, és ő is megeszik egy szeletet. A felvételek alapján eljárást indítottak ellene azért, mert fizetés nélkül vett magához egy árucikket az üzletben.

Később beismerte, hogy a csokoládét egy vásárló gyerekének adta, és maga is megevett belőle egyet – de mint mondta,  azt hitte: a kibontott multipack egy másik alkalmazotté volt, és azt is hozzátette, hogy ha tudta volna, a csomag a bolté, akkor kifizette volna.

A főnökeit azonban ez nem hatotta meg, és kirúgták, ő pedig perre ment a szupermarketlánccal.

Cassidy a meghallgatáson azzal védekezett: nem volt olyan ésszerű alap, amely alapján az Iceland meggyőződhetett volna arról, hogy ő tudta-e, a kérdéses tárgyak a vállalat tulajdonát képezik, és neki esze ágában nem volt lopni.

A multipack több okból is úgy tűnt, mintha nem lenne már az árukészlet része: ki volt bontva, több csokiszelet is hiányzott belőle, és nem látszott rajta rendesen, hogy le van értékelve.

A szupermarketlánc azzal védekezett, hogy szigorú szabályaik vannak az alkalmazottak munkaidőben történő vásárlására, például egy felettesüknek alá kell írnia a számlájukat, miután fizettek, és a termékeket azonnal el kell vinniük az üzlet nyilvános tereiből az efféle konfliktusok elkerülése végett.

A munkaügyi bíróság végül Cassidynek adott igazat. A döntést pedig azzal indokolták, hogy Cassidy kirúgása méltatlan volt, és az ügyet nem is vizsgálták meg rendesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik