Szórakozás

Két héttel a szülése után ismét teherbe esett a 19 éves anyuka

Getty Images
Getty Images
Gracie nem szándékosan időzítette így a babák születését, de már megbarátkozott a helyzettel, mert mindig is két gyereket szeretett volna.

Már majdnem két éve vagyok terhes!

– közölte Gracie a TikTokon.

A 19 éves lány nemrég adott életet első babájának, majd két héttel később kiderült, hogy ismét állapotos lett, hat hét múlva ismét szülni fog.

Gracie a közösségi oldalon azt mondta, hogy ha visszamehetne az időben, akkor jobban vigyázna, mindenképpen kivárná a két szülés között javasolt időt.

Az anyuka állítása szerint csak szórakozásból töltötte fel a videót a TikTokra a 15 követőjének, a bejegyzés azonban szélsebesen terjedt, mára több mint 2,3 milliószor nézték meg a videót.

@317graciee #33weekspregant #2under1 #CustomersMostLoved #fyp #foryoupage #teenmom #teenmom😌 #postpartum #babyboy #pregnancy #pregnant ♬ My Little Love - Adele

A nő elmondta, hogy régebben sem érdekelte, ha azzal támadták őt, hogy tinédzserként szül, és most sem foglalkozik a kritikákkal, mert mindig is két gyermeket szerette volna a párjával.

A közösségi oldalon szinte mindenkinek van véleménye a történtekről, többen nem értették, hogy akkor most boldog a helyzet miatt, vagy visszacsinálná, ahogy korábban mondta.

Több kommentben is felhívták a figyelmét, hogy nagyon veszélyes ilyen kevés időt hagyni két szülés között, mások azért kritizálták, hogy előrelátóbb lehetett volna, hisz elég nehéz két gyermeket egyszerre nevelni ilyen idősen, ráadásul nem tudni, hogy anyagilag hogy fogják bírni.

Gracie elmondta, hogy „felnőttek” már, párja dolgozik, van saját otthonuk, autójuk és bankszámlájuk, ő pedig így 100 százalékban a két gyermek nevelésére tud koncentrálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik