Szórakozás

Teljesen ártalmatlan, ananászt ábrázoló tetoválásnak tűnt, aztán kiderült, rejtett jelentése van

Erre nem számított.

Vannak olyan tetoválások, amiket a viselőjük lehet, eleinte még szeret is, de aztán már megbánja. Ezekről az ábrázolásokról korábban már beszélt egy tetoválóművész is, de persze ilyen az áthúzott Marcsa (vagy más női nevek, ábrázolva egy elmúlt szerelmet), vagy a részegen poénból csináltatott testdíszek.

Kapcsolódó
Egy tetoválóművész szerint ezeket a tetoválásokat tíz év múlva már bánni fogjuk
De a lényeg szerinte, hogy szeressük a tetoválásunkat, ne hallgassunk mások véleményére.

Brittany Lewinnek úgy tűnt, egy teljesen ártalmatlan tetoválást sikerült választania, egy háromszögben elhelyezett ananászt, amely, ha felemelte a kezét, fejjel lefelé állt. Nagyon szerette is, míg az egyik legjobb barátja fel nem hívta rá a figyelmét, titkos jelentést hordoz magában a tetkója.

Egy Google-kereséssel kiderült,

a fejjel lefelé fordított ananász egy jel, a swinger-partikat kereső embereké, a verandára, postaládára rakott ananász pedig azt jelenti, éppen egy ilyen csoportos szex folyik az adott házban.

Ugyanígy, az ananászt ábrázoló ruhák is segítenek a swingerezőknek egymás azonosításában.

@b_brittanylewin I've made a mistake besties.... 🤦‍♀️🤣🙃 #fyp #foryoupage #fail #pineapple #pineappletattoo #ohno ♬ Oh No - Kreepa

Lewin erről készített egy TikTok-videót is, és úgy tűnik, a kommentelők közül sokan tudták, mit is jelent ez az ananász, csak úgy voltak vele, ezt a nő pontosan tudja, és hát senki másnak nincs is beleszólása, mint csinál a magánéletében.

Éppen a TikTokon találni egy másik példát is, mikor valaki nem tudta, mit is jelent a trópusi gyümölcs. Linda Jean Ward arról számolt be, hogy a nyaralásukon azonos mintájú fürdőruhát viseltek a férjével, hogy az milyen cuki, csak később tűnt fel nekik, az apró ananászokat ábrázoló ruhában valahogy jóval kedvesebben bántak velük mások.

@lindajeanw Oops no one told me 🍍🍍🍍#notswingers #oops #pineapple #ididntknow #fy ♬ original sound - Jazzy Fizzle

Ajánlott videó

Olvasói sztorik