Szórakozás

Pumped Gabo: Szellemileg meg kellett érjek, hogy rájöjjek, a „kigyúrjuk magunkat a Soundra” sokkal több, mint aminek tűnik

LIFETV
LIFETV
Évek alatt fejlesztette ki a receptet, amivel szerinte magasabb szintre lehet emelni az emberi létezést.

A Balaton Sound tavaly elmaradt, idén viszont mindent be lehet pótolni, erre készül Pumped Gabo is. Számára egyébként is kiemelten fontos a szóban forgó fesztivál, hiszen 2015-ben éppen a Balaton partján figyelt fel rá az ország, miközben sajátos táncát lejtette. Mint írja, idén is ezerrel készült a Soundra, a legjobb eredmény eléréshez pedig a saját, évek óta tökéletesített receptjét követi.

Szellemileg meg kellett érjek, hogy rájöjjek, a „kigyúrjuk magunkat a Soundra” sokkal több, mint aminek tűnik. Valójában egy nagyon mély spirituális létezés mely szinkronba hozza a testet és szellemet. A cél maga az út, amelyben folyamatos beteljesedést érezhetünk. Az ember létezését egy magasabb szintre emeli, ha helyesen végzik. A tökéletes recept amit évek alatt fejlesztettem ki, most ingyen leírom mert ilyen fain vagyok: legalább heti 5 kondi. Heti 3 szoli mélybarnító 9,12 perc. Zene edzés közben hardstyle, trance. Heti 3 szauna

– olvasható a posztban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pumped Gabo (@pumped_gabo) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik