Szórakozás

Pataki Zita: Ha az első terhességem sikerült volna, már iskolás lenne

RTL Kulb
RTL Kulb
Párjával kilenc éven át küzdöttek egy gyermekért. Lassan három éve annak, hogy végleg elengedték ezt az álmot.

Pataki Zita és kedvese, Attila tíz évvel ezelőtt szerettek egymásba, és majdnem ugyanennyi ideig igyekeztek megtenni mindent azért, hogy gyermekük születhessen. A pár 2019-ben dokumentálta is a végső próbálkozást, ám az utolsó lombik sem vált be.

Ezt követően Pataki Zitáék végleg elengedték azt, hogy valaha is saját gyermekük lehet, nem sokkal később pedig arról is lemondtak, hogy örökbefogadjanak. A műsorvezető szívesen lett volna nevelőszülő, párja azonban elvetette ezt az ötletet. Úgy érezte, képtelen lenne tovább adni egy gyereket, akit már megszeretett.

Most lesz három éve, hogy vége lett az utolsó lombiknak. Ha az sikerül, akár most mehetne már óvodába. Ha az első terhességem sikerült volna, akkor pedig már iskolás lenne. Néha egy pillanatra megállunk Attival, mert az elengedés nem azt jelenti, hogy légüres tér van, nem azt jelenti, hogy nem fáj

– mondta Pataki Zita az RTL Reggeli mai adásában.

A műsorvezető elmondta, hogy a kudarcok után tovább mentek, más célt tűztek ki maguknak. Sem az örökbefogadás, sem pedig a nevelőszülőség nem opció már náluk. Attilával jól megvannak kettesben, alapítványukon keresztül pedig igyekeznek minél több párnak segíteni, akik hozzájuk hasonlóan nehézségekkel küzdenek a lombik kapcsán, vagy esetleg most szeretnének belevágni a programba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik