Szórakozás

Emma Watson és Tom Felton szerint cuki, hogy a rajongók összeboronálják őket

Pascal Le Segretain / Getty Images
Pascal Le Segretain / Getty Images
Bár a színésznő oda meg vissza volt a fiatal Tom Feltonért, a színész nem viszonozta plátói szerelmét.

Hermione Granger ugyan Ron Weasley feleségeként búcsúzott a Harry Potter szériától, akadtak rajongók, akik végig valaki másnak szurkoltak. Ez az illető pedig nem volt más, mint Draco Malfoy, a címszereplő iskolai riválisa. A szőke, sápadt fiú a vásznon ugyan nem rabolta el a varázslóvilág egyik legokosabb boszorkányának szívét, a való életben nagyon is megdobogtatta azt.

Emma Watson nem igazán titkolta sosem, hogy fülig belezúgott Tom Feltonba, amikor együtt forgattak. Erről a fiatal színész is tudott, ő azonban inkább a kishúgaként tekintett Emmára, aki három évvel volt fiatalabb nála.

A színésznő a minap a Vogue brit számának adott interjút, ahol többek között elárulta, hogy imádta a roxforti visszatérést, és azt is, mit gondolnak arról Tom Feltonnal, hogy a rajongóik még mindig szívesen látnák őket egy párként.

Szinte minden héten beszélünk. Szerintünk cuki

– mondta szűkszavúan Emma Watson, aki egyébként remek baráti kapcsolatot ápol egykori színésztársával, ám egy ideje már foglalt a szíve: 2019 októberében jött össze Leo Robinson művésszel, kapcsolatuk pedig ma is tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik