Szórakozás

Hazugságon kapta a spermadonorát, ezért lemondott a gyerekéről egy anya

d3sign / Getty Images (illusztráció)
d3sign / Getty Images (illusztráció)
A végzettségéről és a származásáról sem mondott igazat a donor, akivel a japán anya összesen tízszer szexelt, mire várandós lett.

Egy japán nő lemondott a gyermekéről és beperelte a spermadonorát, miután megtudta, hogy a férfi hazudott neki a származásáról és az iskolai végzettségéről.

A 30-as éveiben járó, Tokióban élő nőnek egy közös gyermeke van a férjével. A pár szeretett volna még egy gyereket, de aztán kiderült, hogy a férfinek valamilyen örökletes betegsége van, ezért a nő úgy döntött, inkább keres egy spermadonort a közösségi médiában. A kiválasztott donor azt állította magáról, hogy japán, és a rangos Kiotói Egyetemen szerezte meg a diplomáját. Összesen tíz alkalommal szexeltek azzal a céllal, hogy a nő teherbe essen – írja a Vice a Tokyo Shimbun című japán lap beszámolója alapján.

De miután 2019 júniusában teherbe esett, a nő rájött, hogy a donor valójában kínai.

Ráadásul egy másik egyetemre járt, és eltitkolta azt is, hogy nős. Mire a nő megtudta a férfi valódi kilétét, már késő volt elvetetni a gyermeket, ezért az átvert anya úgy döntött, lemond róla, és örökbe adta.

Múlt hónapban pedig pert indított a spermadonor ellen. 330 millió jen (894 millió forint) kártérítésért követel az érzelmi sérelmei miatt.

A Vice azt írja, hogy Japánban a spermaadományozás gyakorlatilag szabályozatlan kérdésnek számít. A 126 millió lakosú országban mindössze egyetlen kereskedelmi spermabank van, amelyet csak júniusban alapítottak. A donorral történő mesterséges megtermékenyítés – egy olyan eljárás, amelynek során spermiumot juttatnak egy személy méhébe – csak házaspároknak engedélyezett. És még a jogosultak esetében is mindössze 12 kórház végez ilyen termékenységi kezelést az egész országban.

Sok japánt ez arra kényszerít, hogy a sperma beszerzésére alternatív módokat találjanak. Az alteranívakeresők nagy része a közösségi médiában talál magának megfelelő donort, de a mesterséges megtermékenyítést általában nem tudják maszek módon megoldani.

Japánban jelenleg nincsenek olyan törvények, amelyek szabályoznák a kereskedelmi spermabankokat. Ennek hiányában 1948 óta az egészségügyi intézmények az élenjárók a mesterséges megtermékenyítési eljárásokban. A kezeléshez való hozzáférés azonban erősen korlátozott, még azon házaspárok számára is, akiknek törvényesen engedélyezett ez az ellátás – írja a portál.

Így nem csoda, hogy a Vice a feljelentő anyát és az ügyvédjét vagy a spermadonort sem érte el – akiknek a személyazonosságát a helyi médiában sem hozták nyilvánosságra.

A nő ügyvédje ugyanakkor elárulta: ügyfele azért perelte be az őt megtévesztő donort, mert nem szeretné, hogy mások is az áldozatává válhassanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik