Szórakozás

Hatszor tartóztatták le a férfit volt barátnője hazugságai miatt

Végül nem a férfi, hanem a nő került börtönbe.

Az akkor 19 éves Courtney Ireland-Ainsworth 30 hamis Instagram-profilt hozott létre tavaly, hogy azokkal bajba keverje exét, Louis Jollyt. A profilokról fenyegetéseket küldött magának, mintha a volt barát törne az életére. Tízszer jelentette fel a férfit, hogy zaklatja, üldözi.

Egy kibaszott pengét kap a mellkasába

– olvasható az egyik üzenetben a Mirror cikke szerint.

A férfit hatszor tartóztatták le, összesen 81 órát töltött a rácsok mögött a vádak miatt. A férfi ellen távolságtartási végzést vezettek be, otthonát sem hagyhatta el, és még a munkáját is elveszítette az ügy miatt.

A pár két éven át volt együtt, Jolly szerint normálisan szakítottak.

A nő össze is jött egy másik férfival, hogy aztán öt hónapon át megkeserítse Jolly életét. Olyanokkal vádolta a rendőrségen, minthogy rejtett számról zaklatja, leskelődik utána, barátai és új partnere után, filmezi őt, ahogy az utcán sétál, verbálisan és fizikailag is bántalmazza, azt híreszteli, hogy kokainozik Ireland-Ainsworth, összetör dolgokat a lakásában, egy téglát dob be nagymamája ablakán és azzal fenyegette, őt és barátját is megkéseli.

Ezekről Ireland-Ainsworth képernyőképeket mutatott be a rendőröknek, de olyan is volt, hogy egy hegre a mellkasán azt mondta, a férfi késelte meg, annak a nyoma. Anyját is rávette, hogy hívja a rendőröket, őt is megfenyegette.

A rendőrség azonnal felvette a kapcsolatot a Facebookkal, de időbe telt, mire megkapták az adatokat.

Ireland-Ainsworth decemberben elismerte, mindent ő talált ki, ügyvédje azzal védekezett, mentális problémái vannak a nőnek. 10 hónapra ítélték most el a liverpooli bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik