Szórakozás

Pillanatokkal azelőtt ébredt fel a kómából a tizenéves, hogy lekapcsolták volna az életfenntartó gépeket

Getty Images
Getty Images
Karácsonyi csoda.

Stroke-ot kapott egy bonyolult, 19 órás szívbillentyű-operáció után a 19 éves Brooklyn Peakman. Kómába esett, de az orvosok nem sok jót jósoltak a túlélési esélyeivel kapcsolatban – írta a Metro.

Már arra készültek, hogy lekapcsolják a gépekről a birminghami kórházban, mikor egy stroke-specialista megállapította, hogy még mindig van a fiatalnak agyműködése, és azt kérte, hagy végezhessen el további vizsgálatokat.

Aztán Peakman felkelt és azt mondta az anyjának, „szeretlek”.

A család barátja, Hayley-Jane Roberts a lapnak úgy nyilatkozott:

Brooklyn az anyja hangjára reagált, ami nyilvánvalóan agyi aktivitásra utalt, és csodával határos módon sikerült elmondania anyjának karácsony estéjén, hogy szereti őt.

A focista fiú szívproblémával született, élete első 36 órájában két műtéten is át kellett esnie. A tavalyi ellenőrző vizsgálatok arra jutottak, hogy újra meg kell műteni. A műtétet ötször el kellett halasztani, mikor végre sikerült elkezdeni, rossz irányba fordultak a dolgok.

Peakmannek most szívtranszplantációra van szüksége, és nagyon sok időbe telik, míg teljesen felépülhet, legalább egy évet kell kórházban töltenie. Ha még egy stroke-ja lesz, akkor az valószínűleg megöli, vélik orvosai, de a fiatal tüdeje, mája sem egészséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik