Szórakozás

Beperelte az olasz herceg fehérorosz barátnőjét, mert több százezer euróval fejte meg

A nő is beperelte a herceget már korábban, de boldogok.

Keresetet nyújtott be egy olasz herceg fehérorosz barátnője ellen, mert többszázezer eurónyi ajándékkal kopasztotta meg őt. Az 51 éves Giacomo Bonanno di Linguaglossa herceg egy vacsorapartin ismerte meg a 35 éves Tanyja Jasenkót 2019-ben – írta a Times a Daily Mail beszámolója szerint.

A férfi azóta a világ számos pontjára elvitte a nőt, Monte Carlóba, Dubajba, a Maldív-szigetekre. Ezen kívül megajándékozta különböző luxus tárgyakkal is, így

  • egy 26 millió forintos Mercedesszel,
  • egy 21 millió forintot kitevő részesedéssel egy római szállodában,
  • több drága ékszerrel,
  • valamint 6,5 millió forintot kitevő összeggel segítette, hogy kivehessen egy római luxusapartmant.

Jasenko már tavaly májusban beperelte párját, mert boldogtalan, és a férfi üldözte őt. A nő felbérelt egy pszichiátert is, hogy segítse bizonyítani az igazát, de ez pont fordítva sült el, a szakember szerint a herceg az áldozat, „lelki törékenységét” kihasználta Jasenko. Olyan sms-ek is kikerültek, amiben a nő „becstelen, hamis, áruló, nem empatikus, középszerű és hazug” embernek nevezi a férfit.

Mire a férfi visszacsapott, és decemberben keresetett nyújtott be, miszerint a fehérorosz nő kihasználta a válása utáni helyzetet, hogy képtelen rendesen dönteni. Azt akarja, hogy Jasenko adja vissza az összes tőle kapott ajándékot. Összesen 500 ezer és egymillió euró (180-360 millió forint) közötti összegről van szó a férfi ügyvédje szerint.

A perek ellenére úgy tudni, a pár együtt töltötte a karácsonyt és a szilvesztert is.

Még mindig szeretem a lányt

– mondta a herceg az Il Messaggerónak. A Facebookra pedig azt írta ki: „Szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni a páromtól, Tanyjától a hamis állításaim miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik