Szórakozás

Elárulta egy fiatal lottónyertes, miért nem ad egy vasat sem a családjának

Achim Sass / Getty Images
Achim Sass / Getty Images
Több mint ötmillió dollárt nyert a lottón egy fiatal férfi. A feleségével gondosan eltervezték, mihez kezdenek a pénzükkel, a rokonokra azonban egy vasat sem akartak költeni.

A Reddit közösségi portálon osztotta meg történetét egy 24 éves lottónyertes. A férfi azt írja, a feleségével minden hónapban egyetlen lottószelvényt és nemrég rájuk mosolygott a szerencse. Miután a nyereményből levonták az adókat, és a fiatal rendezte az összes adósságát, az autó-, a lakás-, és a diákhiteleket, nagyjából öt millió dollárjuk (kb. 1,6 milliárd forintjuk) maradt – írja a LadBible című brit hírportál.

A férfi azt írja, pénzügyi végzettsége van, és tudja, hogy a lottónyertesek hetven százaléka rövid időn belül tönkremegy. Ő nem szeretne közéjük tartozni, ezért a feleségével gondosan eltervezték, mihez kezdenek a pénzükkel. Hárommillió dollárt különböző értékpapírokba, kétmilliót pedig ingatlanba fektettek. Úgy gondolják az összes befektetésük alacsony kockázatú, de elegendő bevételt biztosít nekik ahhoz, hogy ha nem akarnak, többé ne kelljen munkát vállalniuk.

Miután a férfi beszámolt a terveiről a családnak, először még helyeselték, hogy milyen előrelátó, és dicsérték a felelősségteljes gondolkodása miatt. Aztán elkezdték tervezgetni, milyen nagy családi nyaralásra kellene elmenniük közösen, és hogy kinek milyen adósságát kellene rendezni. A férfi azonban közölte, hogy nem akarja elszórni a pénzét. Kifejtette, hogy bár ötmillió dollár rengeteg pénznek tűnik, nagyon hamar elfogy, ha az ember számolatlanul költi.

A férfi leírta a családja ezek után nagyjából kitagadta, szóba sem állnak vele. A Reddit felhasználóitól azt kérdezte, tényleg ő a rossz arc a sztoriban, vagy a család. A kommentelők többsége neki adott igazat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik