Szórakozás

Fehér Holló: Híres akarok lenni, de nem egy hitvány celeb, aki nulla produktummal parádézik a tévében

TV2
TV2
A Farm VIP műsor győzelme utáni terveiről beszélt.

Fehér Holló nyerte meg a Farm VIP második szériáját, olyan celebekkel szemben, mint az aranykalászos gazda, Bódi Sylvi, az énekes Singh Viki, vagy Jolly. A műsorban már egyszer elmesélte, hogy nehéz körülmények között nőtt fel, éppen emiatt el is tett a fődíjból egymillió forintot, amikor a játék során lehetősége volt rá. Az így 12 millióra feltornázott nyereményével kapcsolatban annyit mondott, nem tervezi elkölteni, inkább gyűjteni szeretne, hogy megalapozza a jövőjét belőle, például, hogy építse zenei karrierjét.

Kapcsolódó

A Story magazin frissen megjelent számában interjút is adott, melyben azt mondta, hogy úgy érzi, minden művésznek szüksége van arra, hogy jelen legyen a médiában, majd azzal folytatta, hogy annak ellenére, hogy hírnévre vágyik, nem akar haknizó celeb lenni.

Sokan eltűnnek a süllyesztőbe, mert civilek a színpadon, nekem viszont helyem van a szakmában, mert az égiek is a színpadra teremtettek. Az nem egy talentum, ha valaki el tud énekelni egy dalt. Ahhoz kiállás, kisugárzás is kell, ha pedig nincs, akkor az illető menjen el karaokézni egy bárba, vagy haknizzon a kisújszállási kolbászfesztiválon. Nekem sajátos elképzelésem van a világról, a zenéről, az alkotásról. Híres akarok lenni, de nem egy hitvány celeb, aki általános iskolai végzettséggel, nulla produktummal parádézik a tévében.

Story magazin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik