Szórakozás

Már nagyon közel van a marihuána legalizálása Németországban

A mezőgazdasági miniszter szerint senkinek nem kell „szétszívnia az agyát”, a mértékletesség a lényeg.

Sok német gazda „startra készen” várja, hogy a szövetségi parlament meghozza a kannabisz legális és ellenőrzött értékesítéséről szóló törvényt – mondta el az új német mezőgazdasági miniszter egy interjúban vasárnap.

Cem Özdemir szerint amint elfogadja a parlament az egészségügyi minisztérium javaslatát, a német mezőgazdaság is termeszteni fogja a növényt.

Az új német kormány programja szerint a kannabiszt a felnőttek számára szabadon fogyasztható élvezeti szerré kell tenni, és ki kell terjeszteni az ártalomcsökkentő programokat, szolgáltatásokat.

A CDU/CSU ellenezte a tervet, és több szakértő, illetve a rendőrségnél működő szakszervezet is szkeptikus volt.

Cem Özdemir szerint viszont nincs ok, hogy továbbra is tiltsák a kannabisz fogyasztását a felnőtteknél, hangsúlyozta, hogy az engedélyeztetés nem jelent egyet a marihuána féktelen fogyasztásával.

Senkinek sem kell szétszívnia az agyát

– mondta a miniszter.

Özdemir kifejtette, hogy állami felügyelet alatt működő piacot építenek ki, amelyen csak az engedéllyel rendelkező üzletek értékesíthetnek, ahová csak 18 éven felüliek léphetnek be.

A miniszter szerint a reformnak köszönhetően a fogyasztók nem kényszerülnek arra, hogy illegális úton szerezzék be a füvet, amelynek nem ismerik az összetevőit és a mellékhatásait.

A legalizálás így

erősíti a fiatalok és a fogyasztók védelmét, és tehermentesíti a rendőrségünket, amely a kemény drogok feketepiacára összpontosíthat

– mondta Özdemir.

Nemrég kenderolajjal átitatott jegyet árusítottak Berlinben, hogy ezzel teszteljék a növény társadalmi elfogadottságát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik