Szórakozás

A Nagy Ő: a győztes Laura első látásra nem tartotta riválisnak a többi lányt

TV2
TV2
Interjút adott a műsor után.

Péntek este véget ért A Nagy Ő, a főszereplő Tóth Dávidnak pedig Annabella és Laura közül választania kellett, hogy melyikükkel szeretné tovább folytatni a kialakult kapcsolatot a való életben is. A győztes Laura lett, aki korábban már panaszkodott amiatt, hogy nem ő az egyetlen lány, akivel Tóth a műsor során foglalkozik.

Kapcsolódó

A finálé óta Laura az nlc.hu lapnak adott interjúban elmondta, már első ránézésre azt érezte Tóth Dávidon, hogy akár gyereket is szülne neki.

Amikor külföldön éltem, kibuliztam magam, voltak ilyen-olyan kapcsolataim, de számomra ez az életforma nem volt kielégítő, nem tett boldoggá. Mindig is arra vágytam, hogy legyen mellettem valaki, akivel minden passzol, akivel jó párost alkotunk. Örültem, amikor megismertem Dávidot, mert azt éreztem, hogy akár a férjem és a gyerekeim apja is lehet, ráadásul tisztában voltam vele, hogy szeretne már családot alapítani

– mondta, majd arról is beszélt, hogy milyen véleménnyel volt a többi versenyzőről, és kiderült, hogy első látásra nem aggódott túlságosan a felhozatal miatt.

Nem tudtam, hogy mire számítsak, nagyon nagy izgalom volt bennem. Legfőképp azért, hogy milyenek lesznek a lányok. Amikor megláttam őket – bár nem minden a külső -, nem gondoltam, hogy bármelyikük hatalmas rivális lenne, de ezt nyilván lehetetlen felmérni pár perc alatt. Azt előre tudtam, hogy nem fognak nekünk örülni

A műsorról írt kritikánkat ebben a cikkben olvashatja.

Kapcsolódó
Az újraélesztett Nagy Ő nem szűkölködik vontatott részekben
A december 5-én indult évadban Tóth Dávid olimpikon válogathat huszonegy nő közül, ám az első adás alapján úgy néz ki, a nézők figyelméért nagyobb harc folyhat, mint a sportoló szívéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik