Szórakozás

Véletlenül közvetítette Facebookon, ahogy szexel a férjével, és az apja is belenézett az élőzésükbe

„Egy héten keresztül egyfolytában sírtam. Azt hittem, vége az életemnek” – mondta a nő, akinek az apja mellett több tucat barátja is bekapcsolódott a kukkolásba.

Egy mississippibeli nő azt mondja, hogy „egy hétig sírt”, miután véletlenül élőben közvetítette magát a Facebookon, amint a férjével szexel, a közvetítés megtekintésébe pedig összesen 46 ismerősük is bekapcsolódott. A TikTokon Roberson16 néven ismert nő egy szombaton közzétett, de azóta törölt videóban mesélt a kellemetlen élményről.

A New York Post híre szerint a videó leírásából az is kiderült, hogy az eset még tavaly történt.

Egy héten keresztül egyfolytában sírtam. Azt hittem, vége az életemnek

– mondta a nő a videóban, bár azért nem lehetett annyira elkeseredve, hiszen hozzátette, hogy a férje szerint például rendkívül mulatságos volt az eset.

A fiatal nő saját elmondása alapján egyszerűen csak facebookozgatott, amikor a férje odabújt hozzá, de a hangulat odáig fajult, hogy nem bírtak ellenállni a kísértésnek, és szeretkezni kezdtek.

Csak letettem a telefonomat anélkül, hogy lezártam volna, és valahogy sikerült megnyomnom a gombot, amivel élőben lehet bejelentkezni

– mesélte a nő feltételezhetően élete legkínosabb szexuális élményéről, ami közben a legjobb barátja folyamatosan próbálta hívogatni, de ez természetesen nem tűnt fel neki.

Megdöbbentő módon még a nő édesapja is rákattintott az élő adásra, mielőtt rájött volna, hogy mi történik, és ki ne lépett volna rögtön.

Viszont a párnak olyan szempontból nagy szerencséje volt, hogy legalább nem látszódtak a közvetítésben. Persze az aktus hangjait azért lehetett hallani. Illetve azért is szerencsésnek mondhatóak, mert a nő apja azóta is úgy tesz, mintha az egész nem történt volna meg, és csak egyszer poénkodott a kellemetlen élőzéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik