Szórakozás

Hatalmas rókát rajzolt a befagyott tóra egy finn építész

Pasi Widgren 2016 óta minden télen elkészíti műveit egy hólapáttal.

Sorozatban hatodik éve készít állatrajzokat egy Helsinkihez közeli tóra egy finn építész. Pasi Widgren idén egy körülbelül 90 méteres rókát vésett a Pitkäjärvi jegébe – írja az ABC.

Az építész 2016 óta készíti a sajátos alkotásait, rajzolt már medvét vagy baglyot is a jégbe. Widgren célja, hogy alkotásaival kedvet csináljon az embereknek a természethez és a túrázáshoz.

„Néhány éve rájöttem, hogy különleges képességeim vannak ahhoz, hogy egyedül elkészítsek egy ilyen művet” – mondta a 40 éves építész.

Widgren már a hó elején kiment a helyszínre, hogy felmérje, elég vastag-e a jég, hogy bejusson a tó közepére és el is készíthesse a rajzot. Miközben sétált, eltervezte, hogyan tudná megvalósítani a művét.

December 4-én egy hólapáttal meg is alkotta a rókát. Amikor elkészült vele, felment egy közeli szikla tetejére, és onnan csodálta az alkotását.

Ittam egy jó kávét a termoszomból, majd készítettem néhány fotót is videót

– mesélte.

Widgren elmondta, hogy két nappal később már nem voltak annyira élesek a róka vonásai a sok hó miatt, de ő nem bánja, ha a művei hamar eltűnnek.

Számomra nagyon fontos, hogy egy ilyen jellegű mű elkészítése ne hagyjon nyomot a természetben

– mondta Widgren.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik