Szórakozás

Két évig járt saját lánya ellopott személyazonosságával egyetemre, amihez diákhitelt is felvett

A 48 éves amerikai anya részben azért iratkozott be az egyetemre, hogy fiatal fiúkkal randizhasson.

Egy Missouri állambeli anyuka börtönbüntetéssel néz szembe, miután beismerte, hogy ellopta elhidegült lánya személyazonosságát, hogy diákhitelt kapjon, és beiratkozhasson az egyetemre részben azzal a céllal, hogy kiélhesse a szexuális fantáziáit.

A 48 éves Laura Oglesby több mint két éven át adta ki magát a saját lányának, Lauren Haysnek, egy bonyolult átverés során, amellyel a szövetségi kormányt és a helyi hatóságokat is megvezette egy Mountain View nevű kisvárosban – írja a New York Post.

Oglesby még 2016-ban igényelt Hays nevében társadalombiztosítási kártyát, amelyet aztán kézbesítettek is neki postán.

Ettől kezdve Oglesby – aki eredetileg Arkansasból származott, és akkor 43 éves volt – felvette lánya személyazonosságát, azt állítva, hogy Lauren Haysnek hívják, és hogy ő csak 22 éves.

A csaló még a 20-as éveik elején járó gyanútlan férfiakat is elcsábított, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy Oglesby majdnem két évtizeddel idősebb, mint amennyinek mondta magát.

Mindenki elhitte. Még olyan barátai is voltak, akik elhitték, hogy ennyi idős: 22 éves

mondta a New York Timesnak Jamie Perkins, a Mountain View-i rendőrség főnöke.

A KY3 missouri hírcsatorna összeállításában az is látszik, hogy Oglesbynek még egy olyan Snapchat-fiókja is volt, ahol a lányának adta ki magát, és fiatalos filterekkel feldobott fotókat és videókat posztolt magáról.

Oglesby egy látszólag kedves, idegen házaspárhoz költözött be Mountain View-ban. Avery és Wendy Parker pedig azt hitték róla, hogy egy családon belüli erőszak elől menekülő fiatal nő, mivel nekik is Lauren Haysként mutatkozott be.

Ez idő alatt Oglesby Missouri államban jogosítványt kért a lánya nevére, majd be is iratkozott a Southwest Baptist Universityre.

Emellett pénzügyi támogatásért folyamodott: 9 400 dollárt (3,05 millió forintot) kapott szövetségi diákhitelben, valamint 5 920 dollárt (1,92 millió forintot) szövetségi ösztöndíj és 1 863 dollárt (604 ezer forintot) finanszírozási költségek formájában.

Oglesby még a helyi Mountain View-i könyvtárban is dolgozott, ahol a helyiek természetesen Lauren Hays néven ismerték.Több mint két év után azonban 2018 augusztusában összeomlott a kidolgozott átverés. A Mountain View-i rendőrséggel felvették a kapcsolatot az arkansasi hatóságok, akik úgy vélték, hogy Oglesby pénzügyi csalást követett el a lánya nevét használva.

A nyomozók felismerve a nevet, megkeresték Oglesbyt, aki kezdetben tagadta, hogy ellopta volna a lánya személyazonosságát. A hírek szerint azonban később megtört és beismerte a csalást.

Laura Oglesby bűnösnek vallotta magát egyrendbeli szándékos hamis adatszolgáltatásban, amit a társadalombizotosítási hivatal felé követett el. A csalás miatt öt évre börtönbe kell vonulnia, és feltételesen sem helyezhetik szabadlábra.

A vádalku feltételei szerint 17 521 dollár (5,69 millió forint) kártérítést is fizetnie kell a Missouri állambeli Southwest Baptist Universitynek és a lányának.

Az igazi Lauren Hays még nem nyilatkozott anyja csalásáról, és arról sem, hogyan romlott meg a kapcsolatuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik