Szórakozás

Kollányi Zsuzsi az első szüléséről: Sose fogom igazán feldolgozni

Köböl Anita
Köböl Anita
Ikerfiai a várandóssága 33. hetén érkeztek.    

Az énekesnő 2020 őszén már a harmadik fiának adott életet, de ikergyerekei 2018-as születését máig nem tudta feldolgozni. Bence és Bálint ugyanis majd két hónappal korábban jött világra a vártnál, ami rengeteg aggodalommal járt a szülők számára. Kollányi Zsuzsi azt is csak hónapokkal a szülés után árulta el a nyilvánosságnak, hogy két fia született.

Kapcsolódó
Megszületett Kollányi Zsuzsi harmadik gyereke
A kisfiú a Bogdán nevet kapta.

Az ikrek a 33.hétre és 4 napra érkeztek meg. Bence 1140 gramm volt, de az intenzív osztályon szinte „nagy” babának számított. Bálint 1900 grammal jött a világra, ő csak egy napot töltött az inkubátorban

– kezdte a Sláger Reggel műsorában az énekesnő.

Miután hazahozhattuk őket a kórházból még akkor sem múlt el az aggodalom. Hónapokig 3 óránként kellett keltenünk és etetnünk őket, hogy elérjék a koruknak megfelelő súlyt. Elképesztően nehéz volt. Amikor ismét várandós voltam megkérdezte az orvos, hogy sikerült-e feldolgoznom az első szülés után történteket. Nem tudtam neki válaszolni. Azt érzem, hogy talán sose fogom igazán feldolgozni, ahogy a gyermekeim iránt érzett aggodalom sem fog soha elmúlni. Hál’istennek mindannyian egészségesek, semmi nyoma nincs az ikreknél annak, hogy korábban érkeztek, de az anyai féltésem biztos, hogy örökre megmarad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik