Szórakozás

Adele szerint a fia később utálni fogja azt a dalt, amit neki írt

Christopher Polk / Getty Images for NARAS
Christopher Polk / Getty Images for NARAS
Úgy érzi, főként tiniként lesz majd vele problémája.

Adele mostanában több interjút is adott új albumával kapcsolatban, múltkor például Oprah-val ült le beszélgetni a magánéletéről. A 30-ről már többször is elmondta, mennyire személyes hangvételű, hiszen a válásáról szól, amit a dalok segítségével tudott feldolgozni.

Kapcsolódó
Oprah megríkatta Adele-t, és a legféltettebb titkait is kiszedte belőle
Az énekesnő elmesélte, miért csak az apja halála után tudott megbékélni a kapcsolatukkal, és azt is megtudhattuk, hogy egy magazin kvízkérdéséből jött rá, hogy válni akar.

A lemezt pedig teljes egészében fiának írta, mert szeretné, ha nagyobb korában ennek segítségével megértené, miért váltak el szülei. Van egy dal, amely Adele és fia, a kilencéves Angelo beszélgetését rögzíti, amikor az énekes a válást próbálja elmagyarázni neki.

Valószínű, hogy tinédzserkorában gyűlölni fogja, de fontos része volt a kirakósnak, amelyben próbáltam megfejteni az életemet – és nem az albumot – szóval, muszáj volt az albumon hagyni a dalt

mondta egy interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik