Szórakozás

Túl hangosan szexelt a dunaszerdahelyi pap, amivel az őrületbe kergette a szomszédait

Aramyan / Getty Images (illusztráció)
Aramyan / Getty Images (illusztráció)
Idén költözött a pap szomszédjába a balszerencsés család, akik nem csak a zaj miatt jelentették az esetet, hanem azért is, mert maguk is hívők.

A négytagú család még 2021 februárjában bérelt ki egy lakást a korábban esperesként is szolgáló pap szomszédságában, ami több hónap kálváriát jelentett nekik, mivel a tisztelendő atya hivatásával nehezen összeegyeztethető módon igen aktív és hangos nemi életet élt – írja az Új Szó a novitny.sk riportja alapján.

Először azt hittük, hogy bútorokat raknak össze, de később az éjszaka folyamán, kiderült, hogy nem munkáról van szó, ez nagyon feldühített minket, hiszen mi is hívő család vagyunk

– mondta a szülő a riportban.

A család rájött, hogy a pap lakásából érkező hangok egy teljesen más foglalatosságból adódnak, idővel annyira kibírhatatlanná vált az esti jelenség, hogy a kislányuk aludni sem tudott, és éjjelente sírva ment szüleihez – fogalmazott az Új Szó. A családfő, Erik a riportban elárulta, hogy egyik éjjel, amikor szokás szerint zajos volt a szomszéd, átment hozzá és szembesítette a dologgal.

A pap először letagadta az egészet, de idővel beismerte, és bocsánatot kért a kellemetlenségért.

A férfi jelentette az ügyet az érseki hivatalnak, ahova többször is behívták őket meghallgatásra, de hivatalos válasszal azóta sem szolgáltak nekik. Az érsekség a noviny.sk-val is csak annyit közölt, hogy jelenleg vizsgálják az esetet.

Bár a pap már elköltözött, a rövid szomszédság mély nyomot hagyott a családban: a szülők elmondása szerint az éjszakai zajok elvették a fiuk kedvét a bérmálkozástól, és a történtek miatt már templomi esküvőt sem szeretne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik