Szórakozás

Czutor-Kilián Zsanett megdicsérte a férjét, mert úgy néz ki, lányuk fog születni

Ezért próbálkoztak a harmadik gyerekkel.

Czutor Zoltán szeptember végén jelentette be, hogy úton van a hatodik – jelenlegi feleségével harmadik közös – gyereke. Czutor-Kilián Zsanett nagyon szeretett volna két fia után egy kislányt, ezért vágtak bele az újabb baba projektbe. A kismama a Reggeliben osztotta meg a hírt, hogy úgy tűnik, bejött a vágya, amiért meg is dicsérte a férjét.

Kapcsolódó
Czutor Zoltán: A feleségem terhes a hatodik gyerekemmel
Nagyon szerettek volna egy lányt, de egyelőre nem tudják, hogy bejött-e a kívánságuk.

Azt mondták már két ultrahangon is, sőt hárman, hogy ez lány

– mondta a zenész felesége, aki bízik abban, hogy a szülésnél sem fogja meglepetés érni őket.

Csak ezt már eljátszották a második kisfiamnál is. Ő 28 hétig Franciska volt, utána derült ki, hogy Miksa.

A baba egyébként március végén fog megszületni és a korábban már kitalált Franciska néven fogják anyakönyvezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik