Szórakozás

Tóth Andi: Nagy tehetségnek tartom magam, csak az dühít, hogy nincs elég lehetőségem itthon

YouTube / Szeretlek Magyarország.hu
YouTube / Szeretlek Magyarország.hu
Hazugságvizsgálóval faggatták az interjú során.

Tóth Andi a 20 perc őszintén című műsorban vendégeskedett, aminek koncepciója, hogy az adott sztárnak hazugságvizsgáló segítségével tesznek fel egy csomó kérdést, aminek eredményeit aztán az interjúban beszélik meg. Az egyik ilyen kérdés úgy hangzott az énekesnőhőz, hogy nagy tehetségnek tartja-e magát, amire igennel felelt. A műsort a Femcafé főszerkesztője, Kraszkó Zita vezeti, aki interjú közben egy ponton rátért erre a kérdésre, és elmondta, szimpatikusnak tartja, hogy Tóth igennel felelt, majd arról érdeklődik, nehéz volt-e kimondani a választ.

Nem, igazából pont ezen gondolkodtam, hogy annak tartom-e magam vagy sem, és közben rájöttem, hogy annak tartom magam. Csak az dühít, hogy nincs elég lehetőségem ebben az országban

– mondja, mire Kraszkó megdöbbenve kérdez vissza, hogy mire gondol, hiszen szerepel például a TV2 Dancing with the Stars produkciójában, főműsoridőben.

Én többet szeretnék. Nyilván, tökre élvezem, de amikor felköltöztem ide, nekem nem az volt a célom, hogy táncikáljak szombat esténként, vagy tavaly, hogy leutánozzam Tina Turner énekhangjét. Nem ezekkel a célokkal érkeztem és én ennél többet szeretnék. Nagy meló, kell hozzá sok tehetség és sok munka, és tudom, hogy ezzel rendelkezem, baromi ambiciózus embernek tartom magam. Ettől függetlenül nagyon kevés lehetőség van ebben az országban zenei téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik