RTL Klub
Szórakozás

X-Faktor: Puskás Peti elzavarta a jelentkezőt, aki beszólogatott Csobot Adélnak

A rappernek készülő srác nem fogadta jól, hogy Csobottól „nem”-et kapott.

A mentorok egy emberként akadtak ki a 27 éves jelentkezőre, aki tiszteletlenül viselkedett Csobot Adéllal, pedig a rapper közép gyenge produkciója után is közel állt ahhoz, hogy továbbjusson a táborba. ByeAlex elmondta neki, hogy egyébként egy „hülyegyereknek” tartja, de van affinitása a műfajhoz, így igent adott, ahogyan Gáspár Laci is.

Kapcsolódó
X-Faktor: Gáspár Lacit megint megdobták mikrofonnal
Először egy pohár vízzel próbálta meg leönteni a jelentkező.

Csobot Adél viszont unta magát, a versenyzőnek pedig nem tetszett a kritikája. Először beszólt, hogy megveri Istenes Bencét, utána pedig leintette. A többi mentor először nevetett, aztán rendre utasították, hogy így nem viselkedhet.

Ő egy nő. Tudod mit jelent az? Mindenkor tisztelni kell őket

– figyelmeztette Gáspár Laci.

Ezt követően Puskás Peti tett pontot a jelenet végére:

Na jó, fejezzük be. Szóval szerintem, aki feljön a színpadra, annak tényleg vagánynak kell lenni és nem összeszarni magadat, miközben énekelsz. Most, hogy az Adéllal vagánykodtál, nem vele kellett volna, hanem meg kellett volna mutatni, hogy mit tudsz. Nem tudsz semmit, úgyhogy nem, kiestél.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.