Szórakozás

Azt hitte első pillantásra, egy zakkant ül előtte, pedig a jótevője volt

A vonaton elaludt a nő, mikor felkelt a szinte üres kocsiban csak vele szemben ült egy férfi.

Vonaton utazni, főleg elaludni, nem mindig a legbiztonságosabb, így van ez más országokban is. Sabrina Aloueche hazafelé, Londonba tartott múlt hét csütörtökön, mikor a négyórás út alatt egyszer csak mély álomba szenderült. Egy olyan asztalos négyes ülésnél volt a helye, ahol más nem is ült, csak ő, így az asztalon volt a telefonja és a nyitott táskája is. Közben zene ment a fülében, szóval még valami zajra se ébredt volna fel – írta a Twitteren.

Mire felkelt, azt vette észre, hogy egy nagyon részeg csoporton kívül, akik egy távoli részen ültek, csak egy férfi volt még a vonatkocsiban.

És úgy döntött velem szembe ül le az asztalnál. Egyszerre rengeteg minden futott át az agyamon. Mindenem megvan? Levideózott? Stb. Mikor leszálltam, a fura férfi, aki úgy döntött egy alvó lány mellé ül egy szinte üres kocsiban megérintette a vállamat.

Meglehetősen megijedhetett Aloueche, de mint kiderült, semmi oka nem volt rá – ha minden igaz. A férfi azt mondta neki:

Nem szerettelek volna megijeszteni, csak nem akartam, hogy felügyelet nélkül aludj.

Csak azért ült ott egész úton a férfi, hogy megbizonyosodjon róla, biztonságban aludhat Aloueche.

A hozzáazólók közül rengetegen „szívmelengetőnek” írják le a történetet, és hogy minden férfinek ilyennek kéne lennie. De másokban az is felmerült, nem figyelhetett volna pár üléssel arrébb?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik