Szórakozás

A nigériai korrupcióellenes bizottság tagja lett, aki előbb járt iskolába, mint hogy megszületett

Megfelelő embert a megfelelő helyre.

Nigériában a szenátus megválasztotta a Gazdasági és Pénzügyi Bűncselekmények Bizottságába Yahaya Muhammadot, aki az életrajza szerint már egy évvel azelőtt megkezdte általános iskolai tanulmányait, hogy megszületett volna – írta a Daily Trust. Rajta kívül négy új, az ország elnöke által jelölt tagot választottak be.

A szervezetet vezető szenátor, Suleiman Abdu Kwari a megválasztásuk előtt arról beszélt, hogy miután a bizottság megvizsgálta a jelöltek adatait, örömmel látta, hogy rendelkeznek a szükséges tapasztalattal, fedhetetlenséggel, szakmai hozzáértéssel és szorgalommal, ami szükséges a feladatuk ellátásához.

Egy szenátor, Hassan Hadejia a jelöltek megválasztása előtt még felhívta kollégái figyelmét, hogy Alhaji Yahaya Muhammad önéletrajzában több gond is van.

  • Egyrészt előbb járt már iskolába, mint hogy megszületett volna,
  • aztán kétszer is járt tanárképző főiskolára és közben közigazgatás-tudományi főiskolára is.

Hadejia arra kérte az elnököt, ha csak tipológiai hibákról is van szó, érdemes lenne kijavítani, mielőtt megválasztanák Muhammadet.

A szenátus elnökhelyettese, aki vezette az ülést, azonban figyelmen kívül hagyta a panaszokat és szavazásra bocsátotta a jelöltek megválasztását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik