Szórakozás

Séfek séfe: Hazaküldték az egyik versenyzőt, miután letagadta, hogy ő hibázott

Állította, hogy nem emlékszik a dologra, de a kamerák felvették.

A Séfek séfe versenyében még mindig nagy a fejetlenség. Sokan próbálnak bizonyítani, többeknek a csapatban való munka is nehézséget okoz és a séfek stílusa is nagy nyomást jelent. Talán ezért fordulhatott elő, hogy az egyik játékos a kapkodásban nem talált jobb helyet az útban lévő vágódeszkának és a rajta lévő éles késnek, így letette a földre.

Kapcsolódó

Amikor a séfek belebotlottak a veszélyesen elhelyezett eszközökbe, többször megkérdezték, hogy ki tette oda, de senki nem vállalta a dolgot. Az értékelésnél azonban kiderült, hogy Péter volt a hibás, akinek a felvételt is visszajátszották. A versenyző még ezután is állította, hogy nem emlékszik a dologra.

Nem szokásom a hazugság, nem emlékeztem rá. Ha én tudom, hogy én tettem oda, bevállalom

– mondta Péter, akit végül hazaküldtek.

Ilyen szétszórtan egyszerűen nem lehet dolgozni, veszélyes. Ez szerintem egy olyan hiba, amit ki kell javítanod, de ezt most nem itt fogod kijavítani

– közölte vele Wolf András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik