Szórakozás

Nagyon fura okból terjed egy új-zélandi önkormányzat ülésén felvett videó

Az internetezők eljátsszák, hogy ők is részt vesznek az értekezleten.

Gyakran előfordul, hogy az interneten olyan tartalmak terjednek el, amikről – finoman szólva – nem gondolnánk, hogy nagyot mennek majd. De az alábbi videó népszerűsége még ennek tudatában is meglepő.

Egy új-zélandi kistelepülés önkormányzatának testületi üléséről van szó.

A YouTube-on jelenleg 344 ezer megtekintésnél jár az a videó, amin Waipa District (Waikato régió) önkormányzata pénzügyi bizottságának ülése látható. A felvétel tavaly áprilisban készült, amikor a járványhelyzet miatt már Zoomon keresztül tartották meg a – koronavírus-járvány turizmusra gyakorolt hatásával kapcsolatos – tanácskozást a tagok.

Hogy miért pont ezt a videót kapták fel, nem tudni, mindenesetre tény: az emberek használni kezdték. Ez azt jelenti, hogy zsúfolt munkahelyeken (vagy otthonról dolgozva) bekapcsolják a testületi ülés videóját, ami egy és háromnegyed órán keresztül fut a képernyőjükön,

így a környezetükben úgy tűnik, mintha ők maguk vennének részt egy megbeszélésen. Azaz így imitálják, hogy épp dolgoznak, elfoglaltak, mert nagyon fontos értekezleten vannak.

Mindez már a videó alatti első kommentből is kiderül:

Rajtam kívül más is használja ezt a videót, hogy úgy tűnjék, épp megbeszélése van, és így nem zavarják családtagjai az otthoni munka közben?

Van olyan kommentelő, aki azt írja, eddig hatszor használta a videót ilyen célra, egy másik pedig ezzel a felvétellel szokta elhitetni szüleivel hogy épp online oktatásban vesz részt. Egy harmadik komment:

Betettem ezt a Zoom hívást a munkahelyemen, úgyhogy azt hitték, elfoglalt vagyok, és így megúsztam, hogy egy stresszes ügyféllel kelljen foglalkoznom. Bevált.

A BBC azt írja, a videón szereplő új-zélandi önkormányzati képviselőket meglehetősen meglepte, hogy épp az ő tanácskozásuk lett népszerű az interneten, de ahogy a Twitteren is írják: immáron hírességeknek érzik magukat.

Senkit nem bátorítanánk ilyesmire, de ha netán ön is szeretné munka imitálására használni a videót, tessék:

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.