Facebook / Orbán Viktor / tv2
Szórakozás

A Séfek Séfe versenyzőjét korábban Orbán Viktor is meglátogatta Londonban

A miniszterelnök anno londoni magyarokat látogatott meg.

Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Séfek Séfében legutóbb próbálkozó Vass Réka ismerős lehetett több nézőnek is. A harminckét éves versenyző szakácsként dolgozik a neve alatt látható kiírás alapján, de nem egy hazai étteremből ismerős az arca, hanem Orbán Viktor májusi videójából (Magyarként Londonban // Hungarians in London), mikor a miniszterelnök egyenesen Nagy-Britanniába utazott, hogy londoni magyarokkal beszélgessen. Rögtön Vass Réka volt az első, akit meglátogatott egy pubban.

Anyukámék nagy rajongói!

Az akkori videóból kiderült, hogy a nő hét éve él Londonban, tavaly már haza akart költözni, de a pandémia ezt keresztülhúzta. Elmesélte a miniszterelnöknek, hogy gulyáspitét is készített a briteknek.

A Séfek Séfében nem jutott tovább a következő körbe, saját munkásságát egyébként így jellemezte – hogy egyébként még mindig Londonban vagy már itthon dolgozik, az nem derült ki a műsorból.

Szeretek férfiak között dolgozni, tisztelnek engem, tudják, hogy bízhatnak bennem. Azért fogadják el, hogy én parancsolok, mert jól dolgozok.

A miniszterelnök videójában:

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.