Szórakozás

Varga Viktor a Totem alatt Lyme-kóros lett

TV2
TV2
A műsor után egy hónapig kezelték kórházban.

Varga Viktor a Borsnak árulta el, hogy a Totem forgatása alatt egy kullancs miatt elkapta a Lyme-kórt. Mindez a megfelelő óvintézkedések ellenére történt, merthogy a versenyzők minden szükséges védőoltást kötelezően megkaptak még a játék kezdete előtt. A kalandreality-ben először csak úgy érezte, szimpla megfázásról van szó, de a finálé idején már nehezen bírt talpon maradni.

Kapcsolódó
Totem: Varga Viktor és Ekanem Bálint nyerték a finálét
Ők nyerték meg a tízmilliós fődíjat.

A végső kincskeresés számomra iszonyú durva volt. Lyme-kóros lettem. Igaz, ezt akkor még nem tudtuk, csak a verseny után kaptam meg a diagnózist. A fináléban már csak annyira tudtam összeszedni magam, hogy felmásszak a hegyre, de az összes leállásban vagy forgatási szünetben a halálomon voltam

– mondta, majd hozzátette, negyvenfokos láza volt, rázta a hideg és jóformán beszélni se tudott, de nem akarta feladni a küzdelmet. Azt is elmesélte, visszautasította az orvosi segítséget, hiába kérte rá a stáb, mert azt hitte, csak megfázott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik