Szabó Kitti
Szórakozás

Szabó Kitti: Szerintetek nem érdemeltem volna már meg az évek alatt egy nyamvadt jelölést?

Az egykori Barátok közt szereplő elég csalódott, amiért nem kapott még díjat YouTube munkásságáért.

Szabó Kitti a Barátok közt sorozatában mutatkozott be, 2010-től két éven át alakította Barta Zsolt lányát, Lindát. 2018-ban aztán elindította a YouTube csatornáját, amin többek között váratlan terhességéről is folyamatosan beszámolt. A videómegosztón közel 150 ezer feliratkozója van, Instagram profilját pedig 85 ezren követik, ezért úgy érzi, hogy eleget tett le az asztalra ahhoz, hogy elismerjék a munkáját.

Az egyik női magazin azonban – aki most több kategóriában is díjat oszt a social média kiemelkedő szereplőinek – nem gondolt rá, Szabó Kitti pedig Instagram történetében kiöntötte az érzéseit.

Minden évben izgatottan várom, hátha elismerik a munkámat és jelölnek valamilyen awardra. Nem degradálva senkit a jelöltek közül, ezt leszögezném! De szerintetek nem érdemeltem volna már meg az évek alatt akárhol egy nyamvadt jelölést? Egyszerűen hányok a mesterkélt emberektől, a kamu tartalmaktól, de azt látom, ennek van itt a helye

– panaszolta el Szabó Kitti, aki úgy érzi, hogy a #berobbanó, a #szülővagyok és a #szeresdatested kategóriába is beférhetett volna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.