Szórakozás

Romlott Kulka János egészségi állapota, lemondta a szerepeit

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu

Megromlott egészségi állapota miatt kiszállt két előadásból Kulka János, amelyekben az őszi évadban játszott volna. Erről a Blikk számolt be a Trojka Színházi Társulás közleménye alapján. A Cseresznyéskert és a Silence Book című előadásokban a színész „határozatlan ideig nem lép színpadra”.

Mint írják, Kulka „személyisége pótolhatatlan, ezért meglévő szerepeibe az őszi félévben az előadások rendezője, társulatunk művészeti vezetője, Soós Attila ugrik be. A tavaszi félévtől pedig szerepeit átértelmező rendezői koncepcióváltás mellett Takács Katalin színművész veszi át.”

A héten hosszabb interjú jelent meg Kulka Jánossal a Marie Claire magazinban abból az apropóból, hogy ősszel kerül mozikba A játszma, a színész első filmje a sztrókja és azt követő afáziája óta, amelyben nagyobb, szöveges szerepe van. Az interjúban Kulka többek között arról is beszél, folyamatosan küzd benne a két énje: az egyik hálás, hogy túlélte a sztrókot, és örül az előtte álló lehetőségeknek, a másik depressziós, hogy nem kaphatja vissza a régi életét.

Kapcsolódó
Kulka János: Én egyszer már meghaltam
Sztrókja óta először adott hosszabb interjút Kulka János. Mindenki eltűnt körülötte, mondja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik