Szórakozás

Nem érti, barátnője miért ideges azután, hogy eltapsolt 450 ezer forintnyi összeget egy kirándulásra lány barátjával

Getty Images
Getty Images
A férfi tanácstalan, mitévő legyen.

Egy férfi a Reddit-felhasználóktól kért tanácsot, miután összeveszett a barátnőjével. 1500 dollárt, mintegy 450 ezer forintot költött el egy útra, amit egy lány barátjával töltött el, a barátnő pedig most ideges.

A férfi története szerint a lány baráttal együtt nőttek fel nevelőszülőknél és utána is tartják a kapcsolatot.

Olyan kötelék, ami vele van nekem, senki mással nincsen

– írta, hozzátéve, hogy itt nem szerelmi viszonyról van szó, a lánynak, vagyis nőnek van férje, akivel a férfi szintén jó barátságot ápol. Ő, a férj kérte meg a férfit, hogy míg ő távol van, vigye el feleségét egy halétterembe, ő ugyanis ki nem állhatja a tengeri herkentyűket. A Redditre író le is foglalt egy asztalt egy étteremben.

De itt nem állt meg.

Volt egy musical is a városban, amit tudtam, hogy meg akar hallgatni, szóval vettem jegyeket és foglaltam egy szobát (két ággyal) egy jó hotelben. Másnap múzeumokba mentünk és bort kóstolni.

Az egész 1500 dollárba, került, de a férfi azt mondja, belefér neki, és így is szerette volna megköszönni barátjának, hogy mindig mellette állt.

Barátnője, akivel hat hónapja van együtt, viszont kevésbé volt lenyűgözve. Sőt, kifejezetten dühös lett, és azt mondta, biztos akar valamit a férfi a barátjától, ha ennyi pénzt kidob érte az ablakon. A férfi elismeri, hogy furcsák lehetnek a körülmények, hogy még hotelszobát is foglalt,  de az ő szemében a nő inkább egy lánytestvér, és az egyetlen családtagja. A nő férje sem lát kivetnivalót ebben a kapcsolatban.

Nem randizok ezzel a nővel egy éve, a legjobb barátommal pedig már vagy 20 éve ismerjük egymást

– írta a férfi, nem érti, hol van itt a probléma, amiért ennyire dühösnek kell lenni.

Kinek van igaza?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik