Szórakozás

Egy bank mindenkitől elvett egy dollárt jótékony célra, kígyózó sorok követelték vissza

Felháborodott ügyfelek rohamozták meg az amerikai pénzintézetet, hogy azonnal adják nekik vissza a „lenyúlt” pénzüket.

Csak a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családokon akart segíteni, de ezzel óriási felháborodást okozott ügyfelei körében egy amerikai bank, ami minden egyes ügyfele számlájáról levett egy dollárt (294 forint). A Chrome hitelszövetkezet vezetője a WPXI televíziónak elmondta, hogy őket csak a puszta jó szándék vezette, de ezzel csak az ügyfeleiket sikerült feldühíteniük.

A Channel 11 televízió közlése szerint a pénzintézet több tucatnyi ügyfele jelentkezett náluk, miután a számlakivonatban meglátták, hogy levontak tőlük egy dollárt. Egyikük elmondta, hogy amikor elment egy hozzá közel eső fiókba, hogy magyarázatot kapjon a levonásra, hosszan kígyózó sorokban álltak ott a dühös ügyfelek, akik követelték vissza az egy dollárjukat.

Mint kiderült, egy dollárokat egy alapba gyűjtik, amiből a szövetkezet anyagi gondokkal küzdő ügyfeleinek nyújtanak segítséget. A bank vezérigazgatója elmondta, hogy erről az érvényben lévő szabályokat követve értesítették az ügyfeleiket, de elismerte, hogy az nem volt valami hatékony.

A nagy felháborodás hatására a pénzintézet le is állította a programot, és közölték, hogy mindenkinek  a számlájára visszautalják az egy dollárt, és egy bocsánatkérő levelet is küldenek mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik