Szórakozás

Szabó Győzőéknél a lánykérés inkább volt trágár, mintsem romantikus

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Felment a pumpa a színészben, mikor egy alkalommal szóba került kettejük közt a házasság.

Szabó Győző a Blikknek adott interjút, miután megházasodott, ugyanis nemrég elvette menyasszonyát, Rezes Juditot. Elmesélte, hogy évekkel ezelőtt történt a lánykérés, és már akkor is hosszú idő óta hordozta a jegygyűrűt a zsebében, mert valahogy sosem talált megfelelő pillanatot arra, hogy megkérje Rezes kezét.

Végül csak megtette – és bár hiába nélkülözte a romantikát, sikert ért el:

Az úgy történt, hogy ültünk a teraszon, picivel többet ittunk, röhögtünk, szóba került a házasság, majd egyszer csak Judit mondta, hogy úgysem fogsz eljegyezni soha, miről beszélgetünk, úgysem lesz ebből házasság, csak hitegetsz. Én erre felszívtam magam, bementem a gyűrűért, majd letettem elé, hogy nesze, baszd meg, itt van. Ő pedig elkezdett zokogni, mert végre elhitte, hogy többek akarok ettől a kapcsolattól.

Később, a lánykérés után azonban megcsalta menyasszonyát, amit párterápia segítségével dolgoztak fel.

Sok mindent történt, voltak csajozások, voltak olyan időszakok, amikor nem bírtam leállni. A telefonos lebukás után azt mondta, amikor az ember az első három nap után kikészül, hogy figyelj, Győző, az emberek általában a könnyebb utat választják, szétmennek. De én annyira szeretlek téged, hogy én ezt meg akarom menteni. Ezt a mondatot ő mondta ki. Mondta, hogy nem lesz könnyű, nem lesz egyszerű, lehet, hogy évekig is el fog tartani. Utána Juditot én fél évig nem láttam mosolyogni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik