Szórakozás

Horváth Éva: Amikor bekerültem a kórházba, remegtem, mint a kocsonya

Se lelkileg, se fizikailag nem készült fel arra, hogy második gyereke hamarabb érkezik a kiírtnál.

Horváth Éva augusztus 27-én szülte meg kisfiát, Alexet, akivel azóta már haza is mehettek. A modell a Mokkában mesélt a szülésről és arról, hogy mennyire meglepte második gyereke.

Kapcsolódó

A körülményekről azt kell tudni, hogy most kellett volna megérkeznie. Egy picit előbb érkezett a kelleténél egy 5-6 nappal, úgyhogy nekem még a ruháim szanaszéjjel voltak. Össze voltak rakva csomagokba, de a lakás különböző részein voltak és pont áthívtam a szüleimet, hogy gondoljuk át az egészet és egy nagy bőröndbe becsomagolok mindent és úgy indulok a kórházba. Hát, ez nem jött össze, mert ő úgy döntött, hogy hajnal egy órakor, kettő csokigolyó elfogyasztása után, hogy ki akar bújni. Mentálisan nagyon hiányzott az az 5 nap, hogy rákészüljek erre és amikor bekerültem a kórházba, remegtem, mint a kocsonya, mert nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, hogy elfolyt a magzatvizem és mi fog most történni

– mesélte Horváth Éva, aki hozzátette, minden rendben van a babával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik