Szórakozás

Survivor: Zsófi elé öten álltak oda, hogy megmondják, elviselhetetlen a stílusa

rtl klub
rtl klub
Az egykori Love Island-győztes szerint ez viszont nincs így.

A legutóbbi Survivor-epizód egyik szegmense épp olyan volt, akár egy tetszőleges LifeTV-s műsor, ahová meghívnak sok celebet: mindenki beszélt, rendszerint bele a másik mondandójába, végül akkora hangzavar lett, hogy a néző ki se tudta hámozni, tulajdonképpen miről is szól a diskurzus.

Ennek egyetlen oka van: Németh Zsófi, a civil játékosok egyik versenyzője.

Már az első adás után látni lehetett, hogy egy-két kivétellel nehezen fogják őt befogadni a Yucahu törzs tagjai.

Kapcsolódó
Survivor: Egy korábbi reality-győztessel pótolták a sérült civil játékost
A Love Island nyertese egyszer csak megjelent a szigeten.

A mostani vita onnan indult, hogy Zsófi tüzet rakott, egyik játékostársa pedig összegyűjtött reggel óta egy rakat fadarabot, hogy azokat majd rádobálja erre. Csakhogy ezek a fák túl nagyok és vizesek is voltak, ezért Zsófi szólt, hogy az nem fog rákerülni a tűzre. Ebből – érthetetlen módon – óriási sértődés lett, végül odáig fajult az ügy, hogy öt Yucahu törzstag állt Zsófi elé elmondani, hogy változtasson a stílusán, mert könnyen kikerülhet a játékból.

Majd mindenki érvelni szeretett volna a saját igaza mellett, nyilván úgy, hogy a másikat nem hagyta szóhoz jutni. Végül a manikűrös Beatrix unta meg a többiek stílusát Zsófival szemben, üvöltve felállt, és távozott.

Mi ez a stílus? A faszomat beleverem már!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik